Az eucharisztia kettős alapításáról

Meghívást kaptam egy templomi koncertre a Budapest Bakáts térre, ahol Heinrich Schütz „Feltámadástörténet” című oratóriuma volt a műsorra tűzve. Gyönyörű volt. Igehirdetés volt. A prozódia a Károli Biblia szövegéhez volt igazítva. Schütz összeillesztette a négy Evangélium feltámadástörténeteit egy önkényes sorrendbe, de nem ez a lényeg.

Megvettem a felvételt kazettán. Tucatszor meghallgattam, – és addig „borzongtam” az emmausi jelenettől, míg ráébredtem, hogy ez nem is feltámadástörténet, hanem úrvacsoratörténet.

Ekkor sorra vettem a Bibliából az utolsó vacsora történeteit. És Emmaus egyszerre elképesztő lett: a Feltámadott láthatatlanná lesz…! Ebben kell legyen „elrejtve” az a metamorfózis, amelyet a „transsubstantiatio” (átlényegülés) szakkifejezés jelent. Emmaus éppen olyan fontos az Eucharisztia alapítása szempontjából, mint Nagycsütörtök… Az Eucharisztia két felvonásban van megalapítva.

Évekig nem jutottam el a tisztázáshoz. (Miközben már ápolóként dolgoztam és vizsgáztam folyamatosan a szakképesítés megszerzéséért.) Időközben tanulmányoztam a transsubstatiatiot a szakirodalomban. Úgy véltem, két életem sem lenne elég, hogy a tanításokat átnézzem.

Egyszer azonban egy hivatkozásban rátaláltam Joseph Ratzinger Eucharisztiáról szóló tanulmányára, melyet fiatal dogmatika tanárként Tübingenben írt. Ez egy remek összefoglaláson túl világossá teszi, hogy a transsubstantiatio mindig is a metafizikához tartozott. Nincs értelme „megmagyarázni”.

Ám maradt továbbra is a probléma: hogyan mutassak rá arra, hogy az Eucharisztia két felvonásban van alapítva? Hol van az a pont, amelynél fogva bizonyítható hogy Nagycsütörtök „nem perfekt” és az alapítás Emmausban valósul meg (lesz „perfekt”)?

Ekkortájt akadt a kezembe a fénymásolt könyv ((ez már a háttértörténet háttere: a 97 éves Mária nénitől kaptam, akit ápoltam)). Nemeshegyi Péter atya „Eucharisztia” című műve volt. Föllapoztam…….És megtaláltam benne azt a hivatkozást, amibe belekapaszkodhattam. Ez egy zárójelbe tett „figyelmeztetés” volt: Jézus Nagycsütörtökön nem áldotta meg a kegyeret és a bort. „Csupán” asztali áldást mondott.

Hát ez az, ….ami az oratóriumból folyton a fülembe csengett: „Vette a kenyeret, megáldotta,…” Igen ez a nagy különbség: Jézus Emmausban megáldja a kegyeret. Majd láthatatlan jelenlétében egyszersmindenkorra meg is szenteli és minden korok kenyerévé teszi.

Ezután következett az „emmausi varázslás” lebuktatása. Minden fordítás – kivéve az eszperantót – „eltünteti Jézust”. Márpedig az eredeti görög „afantosz egeneto” azt jelenti, hogy „láthatatlanná lett” (afantosz=láthatatlan). Az „eltüntetés” pedig sokkal inkább illik a mágia szótárába, mint a keresztény szószedetbe.

A dolgozat nem szűkölködik kritikában, a hangvétel időnként merész, de a lelkes öröm miliőjében született.